In memoriam
Már majdnem aludtam, de akkor megint belém hasított a rossz érzés, és úgy éreztem nem várok reggelig a posztolással. Bizonyára mindenki nézi a Híradót, még így a vizsgaidőszak kellős közepén is. Az elmúlt esték visszatérően szajkózták egy Székesfehérvár melletti talapülés két lakójának, egy jómódú házaspárnak az eltűnését. A hírek szerint, meglehetősen jól álltak anyagilag, a településen (nem emlékszem a nevére) többen is tartoztak nekik, nem is kis összegekkel. Szilveszter után, vagyis idén jelentették be az eltűnésüket. Egyes források szerint egyik kölcsönzőjükhöz indultak útra gépkocsijukkal, s azóta nem látták őket. Épségben. Pár napos hallgatás után újra híreket kaptunk mindkét konkurens csatornától, miszerint előkerült a gépkocsi. Elő bizony. De nem üresen. A kocsiban emberi csontokat találtak, pontosan két embertől valót. Ebből már elég egyértelműen lehet következtetni.
A DNS minták elemzése még csak folyamatban van, legalábbis mikor utoljára televízió előtt ültem , ezt hallottam, ez pedig körülbelül két nappal ezelőtt lehetett. Hogy azóta elkészültek- e az eredmények, nem tudom, de józan paraszti eszünket használva, könnyen arra a véleményre jutunk, hogy még jó hogy a két eltűnt maradványait találták saját kocsijukban.. Vajon ki és miért végzett velük? Ugyan, nem vagyunk mi ostobák, legalábbis ha nem valami elképesztően különös gyilkosságról van szó, akkor a legalapvetőbb mégis csak az, hogy a hitelezőnek, aki mondjuk nem akarta a 10.000.000-ós „kis” kölcsönt visszafizetni, például érdekében állt hogy ne nyaggassák mindennap, vagy esetleg ne legyen belőle feljelentés a házaspár részéről. Ha jól vagyok informálva, eddig hat gyanúsítottat tart számon a rendőrség, remélem minél hamarabb elfogják a tettest, tetteseket. Itt érkezünk el történetünk csavarjához, ami írásra késztetett, hisz személy szerint engem is érint az ügy. Történt ugyebár, hogy nem sokkal a házaspár eltűnése után megtalálták a pár ügyvédjét, holtan, kiégett kocsijában. Elhangzott az öngyilkosság fogalma, amit én speciel nagyon is kétlek. Két okból is:
Tehát igen. Személyesen ismertem. Nem rég úgy alakult az életem, hogy elvált szüleim között ismét peres eljárásra került a sor. Szüleim 16 éve elváltak, erre mit ad az élet, 19 évesen is érzem egy elcseszett házasság következményeit.. Mindegy, nem akarok nagyon eltérni a témától, de kis ráhangolódást igényel. Nem rég (pár hónapja) kaptuk a leveleket a bíróságtól, miszerint apám leszarja mi van velem, azt sem hiszi el hogy egyetemista lettem, nem akarja fizetni tovább a gyerektartást, ami 18. születésnapom után, ha felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója vagyok, rokontámogatás címszó alatt futna. Anyu nem hagyta annyiban, még jó hogy a sarkára állt, hisz a törvény szerint jár nekünk, nekem az a havi jelképes 15.647 forint, mely az apát helyettesíti. Fogadtunk is ügyvédet, meg is volt a per, a bíró ítélete nekünk kedvezett, bár a havi nekem ítélt összeg sajnos csökkent, de nem szűnt meg és ez a fontos. Azóta telnek a hetek, de múlt héten kaptunk egy levelet a bíróságtól, miszerint az ügyünk (nincs még teljesen vége ezek szerint) egy másik ügyvédhez került. Nem nagyon tudtuk mire vélni a dolgot, hisz az eddigi segítőnk igazán bevált, igazán megkedvelt minket és mi is őt. És akkor esett csak le a tantusz. Új ügyvédet kaptunk, hisz az eddigi meghalt. Meg kellett halnia, mert védett egy házaspárt, akinek sok- sok pénzzel tartoztak, valahol Székesfehérvártól nem messze... Nem is mertem volna gondolni hogy ő az. Annyi ügyvéd közül pont ő. Emlékszem mennyi lelket öntött belém életem első és remélhetőleg utolsó tárgyalásán. Mosolygott, megdicsért, támogatta anyut hónapokon keresztül. Mikor a bíróságon kint voltunk szünetben a folyosón, mesélt magáról. Három fia volt. Baszki három gyerek és a felesége zokog most ártatlan halála miatt. A háromból kettő egyetemista, a 3. még csak 15 éves. Fiúk, akik ennyit kaptak csak az apai törődésből. Akiket szeretett az apjuk, nem úgy mint engem a sajátom. Annyira boldogan mesélt a családjáról, hogy miket éltek át együtt és milyen terveik vannak..Ezt nem lehet feldolgozni. Ha valakit szeretsz és többé nem lehetsz vele, nem azért mert összevesztetek, mással él, vagy elköltözött, hanem azért mert halálával még az a kis vigasztaló esély is elhamvad, hogy majd valaha egyszer, máskor újra, talán. Ismétlem magam, ezt nem lehet feldolgozni. És a tárgyalás után visszakísértük az irodájába, mely a szomszédos utcán volt, kezet fogtunk, kacsintott, sok sikert kívánt a jövőbeli vizsgáimhoz, és nevetve megjegyezte, reméli többé nem kell találkoznunk. És nem is fogunk találkozni, már soha. Nem ismertem nagyon, nem tudom melyik volt a kedvenc étterme, vagy hogy hogy hívják a fiait, de azt megtudtam hogy egy remek ember, aki tökéletesen végezte a munkáját az erkölcs és az igazságosság értékeit képviselve. Egy remek ember, aki mosolyogva beszélt a családjáról. Egy remek ember, aki még nem akart pihenni..
A DNS minták elemzése még csak folyamatban van, legalábbis mikor utoljára televízió előtt ültem , ezt hallottam, ez pedig körülbelül két nappal ezelőtt lehetett. Hogy azóta elkészültek- e az eredmények, nem tudom, de józan paraszti eszünket használva, könnyen arra a véleményre jutunk, hogy még jó hogy a két eltűnt maradványait találták saját kocsijukban.. Vajon ki és miért végzett velük? Ugyan, nem vagyunk mi ostobák, legalábbis ha nem valami elképesztően különös gyilkosságról van szó, akkor a legalapvetőbb mégis csak az, hogy a hitelezőnek, aki mondjuk nem akarta a 10.000.000-ós „kis” kölcsönt visszafizetni, például érdekében állt hogy ne nyaggassák mindennap, vagy esetleg ne legyen belőle feljelentés a házaspár részéről. Ha jól vagyok informálva, eddig hat gyanúsítottat tart számon a rendőrség, remélem minél hamarabb elfogják a tettest, tetteseket. Itt érkezünk el történetünk csavarjához, ami írásra késztetett, hisz személy szerint engem is érint az ügy. Történt ugyebár, hogy nem sokkal a házaspár eltűnése után megtalálták a pár ügyvédjét, holtan, kiégett kocsijában. Elhangzott az öngyilkosság fogalma, amit én speciel nagyon is kétlek. Két okból is:
- Senki nem vet úgy véget az életének, hogy a halál legkegyetlenebb módszerével élve, lelocsolja magát benzinnel, majd magára gyújtja saját kocsiját. Ez abszurd. Inkább nekihajtott volna 200-zal egy fának, de nem égeti el magát.
- A másik ok, amiért kizárom az öngyilkosság lehetőségét, az az, hogy személyesen ismertem az illetőt.
Tehát igen. Személyesen ismertem. Nem rég úgy alakult az életem, hogy elvált szüleim között ismét peres eljárásra került a sor. Szüleim 16 éve elváltak, erre mit ad az élet, 19 évesen is érzem egy elcseszett házasság következményeit.. Mindegy, nem akarok nagyon eltérni a témától, de kis ráhangolódást igényel. Nem rég (pár hónapja) kaptuk a leveleket a bíróságtól, miszerint apám leszarja mi van velem, azt sem hiszi el hogy egyetemista lettem, nem akarja fizetni tovább a gyerektartást, ami 18. születésnapom után, ha felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója vagyok, rokontámogatás címszó alatt futna. Anyu nem hagyta annyiban, még jó hogy a sarkára állt, hisz a törvény szerint jár nekünk, nekem az a havi jelképes 15.647 forint, mely az apát helyettesíti. Fogadtunk is ügyvédet, meg is volt a per, a bíró ítélete nekünk kedvezett, bár a havi nekem ítélt összeg sajnos csökkent, de nem szűnt meg és ez a fontos. Azóta telnek a hetek, de múlt héten kaptunk egy levelet a bíróságtól, miszerint az ügyünk (nincs még teljesen vége ezek szerint) egy másik ügyvédhez került. Nem nagyon tudtuk mire vélni a dolgot, hisz az eddigi segítőnk igazán bevált, igazán megkedvelt minket és mi is őt. És akkor esett csak le a tantusz. Új ügyvédet kaptunk, hisz az eddigi meghalt. Meg kellett halnia, mert védett egy házaspárt, akinek sok- sok pénzzel tartoztak, valahol Székesfehérvártól nem messze... Nem is mertem volna gondolni hogy ő az. Annyi ügyvéd közül pont ő. Emlékszem mennyi lelket öntött belém életem első és remélhetőleg utolsó tárgyalásán. Mosolygott, megdicsért, támogatta anyut hónapokon keresztül. Mikor a bíróságon kint voltunk szünetben a folyosón, mesélt magáról. Három fia volt. Baszki három gyerek és a felesége zokog most ártatlan halála miatt. A háromból kettő egyetemista, a 3. még csak 15 éves. Fiúk, akik ennyit kaptak csak az apai törődésből. Akiket szeretett az apjuk, nem úgy mint engem a sajátom. Annyira boldogan mesélt a családjáról, hogy miket éltek át együtt és milyen terveik vannak..Ezt nem lehet feldolgozni. Ha valakit szeretsz és többé nem lehetsz vele, nem azért mert összevesztetek, mással él, vagy elköltözött, hanem azért mert halálával még az a kis vigasztaló esély is elhamvad, hogy majd valaha egyszer, máskor újra, talán. Ismétlem magam, ezt nem lehet feldolgozni. És a tárgyalás után visszakísértük az irodájába, mely a szomszédos utcán volt, kezet fogtunk, kacsintott, sok sikert kívánt a jövőbeli vizsgáimhoz, és nevetve megjegyezte, reméli többé nem kell találkoznunk. És nem is fogunk találkozni, már soha. Nem ismertem nagyon, nem tudom melyik volt a kedvenc étterme, vagy hogy hogy hívják a fiait, de azt megtudtam hogy egy remek ember, aki tökéletesen végezte a munkáját az erkölcs és az igazságosság értékeit képviselve. Egy remek ember, aki mosolyogva beszélt a családjáról. Egy remek ember, aki még nem akart pihenni..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése