HaHÓpihe
Ezt is túléltem. Nem rég indultam el otthonról, naívan, semmiféle télre jellemző csapadékot sem sejtve. Délben kivittem Manót, és azon kívül, hogy az orrom és az ujjperceim érzéketlenné váltak, nem sejtettem a nagyon hideg hátterbébe semmi többet. Manó vacogott, rezegtek a pálcika lábai és a pottyannivaló is pár lépés után kipottyant, de ennyi. Miután másodpercre pontosan kiszámoltam a Travianban építhető dolgok listáját, bepakoltam a bőröndbe, megbúcsúsimítottam Manót, és kitipegtem a buszra, mely a vasutra vitt.
A vonaton már kezdtek gyűlni a bajlós jelek. Tanuláshoz aláfestő zenére vágytam, de hát ugye "law battery". A conciuctivus tanulmányozásakor felszállt egy öt (!) gyerekes család, s az öt gyerekből kettő rohangált a szűk kis folyosón, a kettő legkisebb pedig versenyt sikított, de olyan szinten, hogy az ablaknak támaszkodó idős hölgy is kikelt magából, és ráordított a szülőkre, hogy hogy lehetnek ennyire rossz szülők, ő már rég kivágta volna a gyereket az ablakon. Pár perces szócsata a pár és az idős hölgy között, megoldás nem lett, a néni puffogott magában, a gyerekek üvöltöttek, anyuka szintén, apuka pedig önelégült fejjel itta sörét. Vajon mi járhatott az agyában? Mert az már alapból nem normális, hogy öt gyereket csinált, az meg pláne, hogy a fegyelem, mint olyan nem létezik a szókincsében. Érd magasságában olyan különösen világosá vált a táj. Hohó, leesett, havazik. Megörültem mert szeretem a havat, és közelről valóban kristály alakú, kár hogy hideg, és nem vasalt haj barát. Kelenföldön leszálltam, majd jött a neheze.
A buszig való 10 méteres, maximum 5-10 fokos dőlésszögű emelkedő már életveszélyes akadályként tárult elém. Míg mindenki ment sietve a buszra, én gyökkető/órás sebességemmel az életben maradásért harcoltam, mindeközben a bőröndömmel s a Sparos szatyorral egyensúlyozva. Úgyis jön másik busz, dehogy rohanok. A következő buszra még kényelmesen várhattam is, s meglepően tapasztaltam, hogy az ember lányának, még ha tűsarkó van is rajta ráadásuil még szöszke is, akkor sem segítenek több tonnás bőrönd buszra való feltuszkolásában. Kérésre persze, mint a kisangyalok, mintha a világ legmagátólértetődőbb (?) dolga lenne. A buszról leszállva körülbelül 5 perc alatt tettem meg a másfél perces utat, de végre elértem a menedéket nyújtó, lucsok mentes lépcsőházat. Azóta a meleg szobában melegítem a lefagyott lábujjaimat, s építem a vasbányámat.
Ami még említést érdemel: múlt héten Szegeden Bogdánnal és cimboráival felfedtük eddig mélyen szunnyadó bowling tehetségünket. Tetszet, bár beletelt pár gurításba mire ráéreztem. Ógörögből születnek a szebbnél szebb jegyek, s az irodalom órák sem váltak unalmassá. Egy hónap, és itt a vizsgaidőszak. Addig pedig megejtünk még Eszterrel pár, a tegnapihoz hasonló nosztalgia sörözést.
Kesztyű, sapka legyen nálatok. És nincs is jobb, mint a Jóbarátok első évadjától kezdve újraélni a történteket a meleg szobában. Persze csakis az averbózás után.
Kellemes hetet Mindenkinek!
A vonaton már kezdtek gyűlni a bajlós jelek. Tanuláshoz aláfestő zenére vágytam, de hát ugye "law battery". A conciuctivus tanulmányozásakor felszállt egy öt (!) gyerekes család, s az öt gyerekből kettő rohangált a szűk kis folyosón, a kettő legkisebb pedig versenyt sikított, de olyan szinten, hogy az ablaknak támaszkodó idős hölgy is kikelt magából, és ráordított a szülőkre, hogy hogy lehetnek ennyire rossz szülők, ő már rég kivágta volna a gyereket az ablakon. Pár perces szócsata a pár és az idős hölgy között, megoldás nem lett, a néni puffogott magában, a gyerekek üvöltöttek, anyuka szintén, apuka pedig önelégült fejjel itta sörét. Vajon mi járhatott az agyában? Mert az már alapból nem normális, hogy öt gyereket csinált, az meg pláne, hogy a fegyelem, mint olyan nem létezik a szókincsében. Érd magasságában olyan különösen világosá vált a táj. Hohó, leesett, havazik. Megörültem mert szeretem a havat, és közelről valóban kristály alakú, kár hogy hideg, és nem vasalt haj barát. Kelenföldön leszálltam, majd jött a neheze.
A buszig való 10 méteres, maximum 5-10 fokos dőlésszögű emelkedő már életveszélyes akadályként tárult elém. Míg mindenki ment sietve a buszra, én gyökkető/órás sebességemmel az életben maradásért harcoltam, mindeközben a bőröndömmel s a Sparos szatyorral egyensúlyozva. Úgyis jön másik busz, dehogy rohanok. A következő buszra még kényelmesen várhattam is, s meglepően tapasztaltam, hogy az ember lányának, még ha tűsarkó van is rajta ráadásuil még szöszke is, akkor sem segítenek több tonnás bőrönd buszra való feltuszkolásában. Kérésre persze, mint a kisangyalok, mintha a világ legmagátólértetődőbb (?) dolga lenne. A buszról leszállva körülbelül 5 perc alatt tettem meg a másfél perces utat, de végre elértem a menedéket nyújtó, lucsok mentes lépcsőházat. Azóta a meleg szobában melegítem a lefagyott lábujjaimat, s építem a vasbányámat.
Ami még említést érdemel: múlt héten Szegeden Bogdánnal és cimboráival felfedtük eddig mélyen szunnyadó bowling tehetségünket. Tetszet, bár beletelt pár gurításba mire ráéreztem. Ógörögből születnek a szebbnél szebb jegyek, s az irodalom órák sem váltak unalmassá. Egy hónap, és itt a vizsgaidőszak. Addig pedig megejtünk még Eszterrel pár, a tegnapihoz hasonló nosztalgia sörözést.
Kesztyű, sapka legyen nálatok. És nincs is jobb, mint a Jóbarátok első évadjától kezdve újraélni a történteket a meleg szobában. Persze csakis az averbózás után.
Kellemes hetet Mindenkinek!
