Határon Túl

Huh, hosszasan gondolkodtam, hogy is írjak a kirándulásról. Nem könnyű feladat, hisz ismertek, pofázok össze-vissza, és szép nagy körmodatokban írok le mindent, így esélytelen hogy a bejegyzések tömörek legyenek. Úgyhogy meg sem promálom úgy:)

Április 27-én este 10 körül indultunk volna, de a drága tanár úr késésének köszönhetően végül valamikor 11 körül gördült el a busz. Na ott aztán megkezdődött az ökörködés, evés, ivás, előkerültek az mp3-ak, kispárnák, minden ami kell egy kiránduláshoz. Mi a hátsó részen ültünk, a krémmel, a tökéletes hangulat felelőseivel. (Rezső, Ádám, Marci, Máté). Természetesen akkor aludtunk el, mikor Borsnál a határhoz értünk. A határellenőr gyors munkájának köszönhetően kb. csak 2 percet állt a busz. Beértünk Erdélybe. Alvással folytattuk az utat, s meglepő gyorsasággal, a tervezettnél 2 órával előbb értünk Kolozsvárra régész idegenvezetőnkért és feleségéért.

Előre szólok, hogy mindent nem fogok tudni leírni, sok helyen a kronológiával is gondok lesznek, de úgyis azok a legfontosabbak amik nagyon intenzíven élnek bennem.

Első nap, vagyis szombaton első állomásunk Toroczkó volt, ahol megnéztük a Néprajzi Múzeumot. Nagyon szeretem az ilyen helyeket, mindig bezsongok ha régi népi ruhákat látok( azok a vörös csizmák, áá, de gyönyörűek), a szobákról és púpos ágyakról nem is beszélve. Utunkat folytatván egy vörös patak mentén haladtunk. Na hova érkeztünk meg? Igen, logikusan ki lehet következtetni, Verespatakra. Nagyon tetszett, lementünk az aranybányába, ahol majdnem megfagytam, mert hát kabát miért is lett volna rajtam.. Jó mély volt, rengeteg kis vájatból állt, valamint nedves volt és csúszott. De egy élmény volt.

A szombati és vasárnapi szállás Alvincon volt, egy kolostorban.
Szép helyen volt, a parkja is hibátlan volt, de valahogy jobban tetszett nappal. Nem vagyok nagyon parás, de igen csak sokszor pislogtam hátra, hisz az éjjeli fényben csak egy hegyet lehetett látni, s a temető is csak 20 méterre volt.. Na mindegy. Kint voltak padok, azokra le is telepedtünk, és előkerültek az addig csomagokban vergődő sörök, borok, s kint ment a röhögés hosszas percekig. Bogdánnal azért hamar nyugovóra tértünk, reggel korán kellett kelni.

Vasárnap reggel Alba Juliát vettük célba. (Gyulafehérvár). Míg páran beültek egy misére, mi (vagyis a nagyon jó fej röhögő társaság) meki után kutatva ráleltünk egy Sparra, bevásároltunk hát. Utána hosszasan elemezgettük a Római Múzeum műtárgyait, majd tettünk egy kis sétát, hogy megcsodáljuk a „kaput” ami nagyon frankón nézett ki, biztos régi is volt; s az obeliszket ami magasan nyújtózott az ég felé. A délutánt már epekedve vártuk, hisz Déva volt a soros,( „átkozott legyen hát, magos Déva vára, még a nap se süssön fényesen reája”) Végre mekit is találtunk fő evőnk, Rezső legnagyobb örömére. Utána irány a vár, kinek hogy, gyalog, ill mászva, avagy felvonóval. Mi lusták voltunk, úgyhogy felhúzattuk magunkat. A kilátás nagyon gyönyörű volt, jó sok szuper kép készült. (Déván Bogdán fotozott, én le voltam merülve).

Az este nagyon jó hangulatban telt, közös vacsora volt a kolostor étkezőjében, s a tanár úr bevásárolt nekünk, így mindenki ízlésének megfelelően fogyaszthatott sört, vagy bort. Utána elszabadult a pokol a nagyteremben, a felsőbb évesek neki álltak énekelni… Gregoriántól egészen Máté Péterig. Mi jobbnak láttuk, ha félrevonulva sörözünk. Hangunk úgyis csak büntetés lett volna a tehetséges kórusnak. Másodjára is ágyba bújtunk hát, ismét sűrű program várt másnap. Na itt kezd már összekuszálódni a program…

Amit még fontosnak tartok megemlíteni, az ugyebár Kolozsvár. Ott szintén tettünk egy sétát a mekiig, majd visszatérve a buszhoz pisilés céljából én is bepillantást nyertem a Boyai Egyetemre. Végre, egy város, amire azt mondom hogy nem putri. Gyönyörű, hatalmas bazilika a főtéren, kellemes üzletek, kávézók, nem csak szutyok, mint máshol.

Most jön akkor a kirándulás csúcspontja. Legalábbis nekem az volt. Az utolsó éjszakánkat Kalotaszentkirályon töltöttük el. Kis falucska, völgyben, ezáltal nagyon hűvös, de annál kellemesebb. Vacsorával vártak minket, nos… életemben nem ettem ennyit. Nem azért mert éhes voltam, hanem drága Déri bácsi csak merte a kaját, csak merte, Rezsőt, Bogdánt meg engem nagyon megtömött. A menü a következő volt. Ahogy beértünk és elfoglaltuk helyeinket, pálinka. Kapásból 2. Aztán 4 kondér csorba leves(zöldség leves), töltött káposzta, de nem az a gagyi amit Magyarországon ismerünk, hanem az a guszta, pici tölcsér formába , káposztába tekert hús, nagyon finom volt. Hozzá tejföl, pálinka, süti. Volt egy két bátor kísérletező aki 12 kupicát borított le, gratulálok hozzá. Azt is megemlíteném, h Déri, az az aranyos kis ember, megevett 6 tányér levest, 12 káposztát, valamint ivott 7-8 pálinkát, hogy hova fért belé, rejtély..

A vacsora után beosztottak minket. Ádám, Kadi, Bogdán és én a Varga családhoz lettünk sorolva. Visszaszálltunk hát a buszba, s az embereket 4-es 8-as csoportokban tette ki a busz a megfelelő házaknál. Mi is megérkeztünk végre. Egy nagyon kedves házaspár látott vendégül minket.
Szép vendég szoba, cserépkályha, mi kell még? Beszélgettünk velük, majd míg lezuhanyoztam a fiúk söröztek még kicsit. Reggel 7-kor keltünk, s mennyei reggeli várt minket. Itt láthatjátok:

Készítettünk pár közös fotót, majd visszaszálltunk a buszba. A keddi látványosságok Magyargyerőmonostor, valamint Nagyvárad voltak. (Valamint a kisebb állomások: Tövis, Enyed..) Ezeket a helyeket azonban csak egy kisebb sétával illettük, nem untatlak titeket. Bár monostoron Rezső dobot egy hasast...:) Hazafelé szintén ment az ökörködés, végül 8 óra körül értünk haza.

Összefoglalva: Románia egy putri. Ocsmány házak sokasága, szeméthegyek. Nemzeti érzés gyanánt lépésenként román zászlók tömkelege, percenként 80 dácsia. De ami a leggusztustalanabb, hogy a román gyerekeket úgy tanítják az iskolában, hogy Erdély sosem volt a miénk, csupán megszálltuk. Hát b*sszák meg.

A kirándulás nagyon jó volt, Déri megint feljebb lépett az imádat létrámon, nagyon jó volt a csoporttársakkal is lenni, és Bogdánnal is fantasztikusan éreztem magam. Köszönjük az utat.

Ja és Rezső, amiért folyton EMOztok: