2007. november 11., vasárnap

HaHÓpihe

Ezt is túléltem. Nem rég indultam el otthonról, naívan, semmiféle télre jellemző csapadékot sem sejtve. Délben kivittem Manót, és azon kívül, hogy az orrom és az ujjperceim érzéketlenné váltak, nem sejtettem a nagyon hideg hátterbébe semmi többet. Manó vacogott, rezegtek a pálcika lábai és a pottyannivaló is pár lépés után kipottyant, de ennyi. Miután másodpercre pontosan kiszámoltam a Travianban építhető dolgok listáját, bepakoltam a bőröndbe, megbúcsúsimítottam Manót, és kitipegtem a buszra, mely a vasutra vitt.

A vonaton már kezdtek gyűlni a bajlós jelek. Tanuláshoz aláfestő zenére vágytam, de hát ugye "law battery". A conciuctivus tanulmányozásakor felszállt egy öt (!) gyerekes család, s az öt gyerekből kettő rohangált a szűk kis folyosón, a kettő legkisebb pedig versenyt sikított, de olyan szinten, hogy az ablaknak támaszkodó idős hölgy is kikelt magából, és ráordított a szülőkre, hogy hogy lehetnek ennyire rossz szülők, ő már rég kivágta volna a gyereket az ablakon. Pár perces szócsata a pár és az idős hölgy között, megoldás nem lett, a néni puffogott magában, a gyerekek üvöltöttek, anyuka szintén, apuka pedig önelégült fejjel itta sörét. Vajon mi járhatott az agyában? Mert az már alapból nem normális, hogy öt gyereket csinált, az meg pláne, hogy a fegyelem, mint olyan nem létezik a szókincsében. Érd magasságában olyan különösen világosá vált a táj. Hohó, leesett, havazik. Megörültem mert szeretem a havat, és közelről valóban kristály alakú, kár hogy hideg, és nem vasalt haj barát. Kelenföldön leszálltam, majd jött a neheze.

A buszig való 10 méteres, maximum 5-10 fokos dőlésszögű emelkedő már életveszélyes akadályként tárult elém. Míg mindenki ment sietve a buszra, én gyökkető/órás sebességemmel az életben maradásért harcoltam, mindeközben a bőröndömmel s a Sparos szatyorral egyensúlyozva. Úgyis jön másik busz, dehogy rohanok. A következő buszra még kényelmesen várhattam is, s meglepően tapasztaltam, hogy az ember lányának, még ha tűsarkó van is rajta ráadásuil még szöszke is, akkor sem segítenek több tonnás bőrönd buszra való feltuszkolásában. Kérésre persze, mint a kisangyalok, mintha a világ legmagátólértetődőbb (?) dolga lenne. A buszról leszállva körülbelül 5 perc alatt tettem meg a másfél perces utat, de végre elértem a menedéket nyújtó, lucsok mentes lépcsőházat. Azóta a meleg szobában melegítem a lefagyott lábujjaimat, s építem a vasbányámat.

Ami még említést érdemel: múlt héten Szegeden Bogdánnal és cimboráival felfedtük eddig mélyen szunnyadó bowling tehetségünket. Tetszet, bár beletelt pár gurításba mire ráéreztem. Ógörögből születnek a szebbnél szebb jegyek, s az irodalom órák sem váltak unalmassá. Egy hónap, és itt a vizsgaidőszak. Addig pedig megejtünk még Eszterrel pár, a tegnapihoz hasonló nosztalgia sörözést.

Kesztyű, sapka legyen nálatok. És nincs is jobb, mint a Jóbarátok első évadjától kezdve újraélni a történteket a meleg szobában. Persze csakis az averbózás után.

Kellemes hetet Mindenkinek!

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Oi, achei seu blog pelo google está bem interessante gostei desse post. Gostaria de falar sobre o CresceNet. O CresceNet é um provedor de internet discada que remunera seus usuários pelo tempo conectado. Exatamente isso que você leu, estão pagando para você conectar. O provedor paga 20 centavos por hora de conexão discada com ligação local para mais de 2100 cidades do Brasil. O CresceNet tem um acelerador de conexão, que deixa sua conexão até 10 vezes mais rápida. Quem utiliza banda larga pode lucrar também, basta se cadastrar no CresceNet e quando for dormir conectar por discada, é possível pagar a ADSL só com o dinheiro da discada. Nos horários de minuto único o gasto com telefone é mínimo e a remuneração do CresceNet generosa. Se você quiser linkar o Cresce.Net(www.provedorcrescenet.com) no seu blog eu ficaria agradecido, até mais e sucesso. If is possible add the CresceNet(www.provedorcrescenet.com) in your blogroll, I thank. Good bye friend.

Névtelen írta...

Hello. This post is likeable, and your blog is very interesting, congratulations :-). I will add in my blogroll =). If possible gives a last there on my blog, it is about the MP3 e MP4, I hope you enjoy. The address is http://mp3-mp4-brasil.blogspot.com. A hug.

DeluksZ írta...

lol lassan fél éve már.

Névtelen írta...

[url=http://firgonbares.net/][img]http://firgonbares.net/img-add/euro2.jpg[/img][/url]
[b]buy software to make, [url=http://firgonbares.net/]adobe acrobat standard 9[/url]
[url=http://firgonbares.net/][/url] selling oem software Suite 3
buy microsoft publisher software [url=http://firgonbares.net/]vista business oem software[/url] school academic software
[url=http://firgonbares.net/]educational software canada[/url] where can i find free acdsee software
[url=http://firgonbares.net/]filemaker pro 10 bible[/url] cheap software downloads
office 2003 activation bypass [url=http://firgonbares.net/]educational software review[/b]

Névtelen írta...

[url=http://sunkomutors.net/][img]http://sunkomutors.net/img-add/euro2.jpg[/img][/url]
[b]pentium dual core e2180 compatible adobe photoshop cs3, [url=http://sunkomutors.net/]4.0 software price[/url]
[url=http://sunkomutors.net/][/url] video shop software educational software directory
windows vista key generator [url=http://sunkomutors.net/]academic and collegiate software[/url] discounted software
[url=http://sunkomutors.net/]of academic software[/url] microsoft office discount for students the ultimate steal
[url=http://sunkomutors.net/]frame shop software[/url] nero lite
online store software open source [url=http://sunkomutors.net/]retail sale software[/b]

Névtelen írta...

[url=http://vonmertoes.net/][img]http://hopresovees.net/img-add/euro2.jpg[/img][/url]
[b]buy cheap software coupon, [url=http://hopresovees.net/]online office software[/url]
[url=http://bariossetos.net/][/url] 7 Mac Poser 7 the software shop
i buy cheap software [url=http://hopresovees.net/]office software purchase[/url] order free software cds
[url=http://bariossetos.net/]www macromedia software flash[/url] discount educational software net
[url=http://vonmertoes.net/]how to install office 2007 enterprise blue edition[/url] to order manufacturing software
buy software to remove [url=http://bariossetos.net/]adobe photoshop cs4 academic version[/b]

Névtelen írta...

[url=http://bariossetos.net/][img]http://bariossetos.net/img-add/euro2.jpg[/img][/url]
[b]buy dreamweaver cheap, [url=http://bariossetos.net/]shop account software[/url]
[url=http://hopresovees.net/][/url] ball software price download adobe photoshop elements 5 for mac
DVD Ultimate Mac [url=http://hopresovees.net/]adobe photoshop cs4 extended installation problems[/url] money order software
[url=http://bariossetos.net/]microsoft office enterprise 2007 sp1 serial[/url] buy macromedia breeze
[url=http://bariossetos.net/]macromedia flash 8.0 software[/url] software resellers wanted
of cheap software [url=http://hopresovees.net/]discount software canada[/b]

Névtelen írta...

Nagyon erdekes, koszonom